Tisztelt Sportkedvelők!
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az Aerobik Magyar Kupa 1. fordulójának megnyitására engem kért fel a Nyíregyházi Torna Sportegyesület vezetése, hiszen a sport az életem része, úgy is, mint magánember és úgy is, mint az Aerobik Szakág elnöke, s melyek révén próbálom az emberek felé közvetíteni nap, mint nap a rendszeresen sport fontosságát.
Lényegesnek tartom, hogy már egész kicsi korban megszerettessük a gyerekekkel a mozgást, mert így az felnőtt korukra már természetessé válik és szinte már hiányzik, ha a zsúfolt és feszített életvitelünk miatt esetleg nem jutunk el edzeni. Természetesen nem lehet mindenkiből élsportoló, és nem is ez a lényeg. Kitűnő példa erre az előttünk álló kétnapos rendezvény, melyen az ország minden pontjáról, öt korosztályban, hat kategóriában közel 900 sportoló vesz részt, a tanfolyami szinten sportoló hét éves szárnyát bontogató sportolótól az Európa-bajnok válogatott versenyzőkig.
Az aerobiksport Magyarország egyik sikersportága, büszkék vagyunk Európa-bajnok, Európa Játékok győztes sportolóinkra, akik példaképként állíthatóak a fiatal magyar tehetségek elé.
Nyíregyháza városa több éves hagyományokra tekint vissza, nemcsak a sportteljesítmények tekintetében, hanem a fantasztikus rendezvények lebonyolításában is. A város kiváló házigazdája lesz az év első eseményének, és biztos vagyok benne, hogy mindenki örömmel a szívében fog a verseny végeztével hazautazni.
Kívánok minden sportolónak, edzőnek, bírónak és természetesen a rendezőknek jó munkát, és sikeres versenyt!
Dr. Csutora László
MATSZ Aerobik Szakág
elnök